Minél kisebb, annál jobb: a rovarok agyának mérete a közösség méretétől függ

A főemlősök és más emlősök, valamint a csoportokban élő madarak megfigyelése érdekes tulajdonságot tárt fel: minél magasabb a szocializáció, annál nagyobb az agy térfogata. Ebben a tekintetben megfogalmazták a „társadalmi agy” hipotézisét, amely szerint az állati közösségen belüli számos kapcsolat és összetett kapcsolat az agyi tevékenység stimulálásához és a tudatosság kialakulásához vezet. De a nyilvános rovarokkal kapcsolatos legújabb kutatások zavarba ejtik a tudósokat. Mint kiderült, ez a fejlesztési elv nem vonatkozik rájuk.

Bolygónk rovarok sokasága között vannak csodálatos fajok, elsősorban a Hymenoptera rend képviselői, amelyek összetett közösségeket alkotnak, amelyek gyakran több ezer egyedből állnak. A leghíresebb szocializált rovarok között a méhek, a poszméhek, a darazsak, a hangyák és a termesek vannak. Nagy kolóniákban élnek, közös házat építenek, együtt gyűjtnek ételt, együtt nevelnek utódokat és védekeznek az ellenségektől.

Az amerikai entomológusok a gyarmatban élő, de a számban eltérő darazsak viselkedését és élettanát tanulmányozták. 29 faj képviselői vettek részt a kísérletben, amelyben a test és az agy méretét vizsgálták. Itt érdekes tényt fedeztek fel: minél nagyobb a kolóniák száma, annál kisebb a közösség képviselőinek agymérete. Vagyis a rovarokban az ellenkező hatás figyelhető meg. Az ilyen nagy csoportokban az egyesülés ahhoz a tényhez vezet, hogy tagjaik élete sokkal könnyebbé vált. Más szavakkal: egy nagy családban mindenki el van foglalva saját vállalkozással: azok, akik élelmezéskeresésben vesznek részt, nem törődnek utódaikkal, és azok, akik házat építenek, nem vehetnek részt a tenyésztésben és tojásrakásukban.

Ennek ellenére a biológusok biztosítják, hogy a „társadalmi agy” hipotézise érvényben marad, mivel a társadalmi viselkedés más felépítésű. A közösségeket alkotó nagy emlősökben a csoporton belüli genetikai kötések nem olyan szorosak, mint a rovaroknál. Ezen felül folyamatosan aktívan kell kommunikálniuk a társadalom szinte minden tagjával, meg kell osztani az ételt, együtt vadászni és konfliktusokat megoldani. Míg a rovarok hatalmas családokat nőnek, amelyekben minden tagnak megvan a maga szerepe és egy bizonyos viselkedési modellt rendelt hozzá. Kiderül, hogy nem kell fejleszteniük és kiképzniük. A túlzott kezdeményezés nem örvendetes, mivel a közönséges igazságoktól való bármilyen eltérés alááshatja ennek a családnak az alapjait. Elegendő, ha ennek a rendkívül szervezett társadalomnak minden tagja betartja az évszázadok óta kidolgozott szabályokat, és az egész család számára biztosított a jólét.