Csíkos: ahol él a bolygó legeredetibb mezei nyúl

Megszoktuk, hogy a nyulak az évszak függvényében szürkék vagy fehérek. De a család képviselői között sokkal több eredeti színválaszték létezik. Például Szumátra erdőiben élő nyúl, amelynek csíkos szőrme van, ami nagyon szokatlannak tűnik.

Annak ellenére, hogy a csíkos nyúl először a távoli 1880-ban került leírásra, első fényképét csak 2000-ben lehetett elkészíteni. Ennek oka az állat ritkasága, valamint a titkos életmód. Ezek az állatok kizárólag Szumátra szigetén élnek, és csak annak délnyugati részén, ahol a Barisan vulkáni hegysége húzódik. Ez a bolygó egyedülálló régiója az állat- és növényvilág gazdagsága szempontjából, amelyben sok endemikus faj lakik, köztük a csíkos nyúl is. A Barisan-hegygerinc jelentős magasságú, akár 3–3,8 kilométer is, de a csíkos nyúl nem emelkedik 1,4 kilométer fölé, nedves trópusi erdőkben élve. A csíkos nyúltartomány egy része a védett nemzeti parkok övezetében található.

A csíkos nyúl atipikus szőrzetében különbözik rokonaitól. A teljes háttér vöröses-szürke, világosabb árnyalatú a hason. Különböző szélességű, sötétbarna csíkok az egész orrától farokig terjednek a test teljes felületén. Az állat nagyon vastag és puha szőrme, valamint kis füle. Az állatok táplálkoznak lombozaton és fiatal növényszárakon. A csíkos állat éjszakai életmódot folytat, inkább napközben menedékbe ülve, alkonyatkor hagyja el. Nyilvánvaló, hogy egy ilyen csíkos szín csodálatos álcázás egy trópusi erdőben, tele ragadozókkal.

De a ragadozók nem a legfőbb veszély, amely fenyegeti ezt a fajt. Sajnos a csíkos nyulak száma csökken az esőerdők területének csökkenése miatt. Az érintetlen dzsungel lebontásra kerül a mezőgazdasági ültetvények bővítéséhez, és velük eltűnik a Barisan-hegygerince egyedi fauna. A helyzetet bonyolítja az a tény, hogy ezek a mezei nyulak nem képesek hosszú ideig fogságban élni, ezért nem óvodákban vagy állatkertekben tartják őket.